Burlesque - A Díva
Oké, mivel táncos vagyok, számomra egyértelmű, hogy ha van egy táncos film, akkor azt meg kell néznem. Ez végülis nem egy táncos film, de rokon, ráadásul nagyon sok pozitív visszajelzés hallottam erről a filmről a barátaimtól, így mindenképp meg akartam nézni, és bevallom: Nem bántam meg!
A történet egy hétköznapi lányról szól, aki pincérnőként dolgozik egy lepukkant helyen Isten háta mögött két utcával. Szóval, egy hétköznapi lány, hatalmas álmokkal. El is indul Los Angeles-be szerencsét próbálni. Megtalálja a Burlesque Lounge nevű helyet, ahová mindenképp be akar jutni. Megismerkedik az egyik pincérrel, Jack-al, és hála neki, -még ha nem is énekesként, de pincérként be kerül a helyre. Azonban közben kirabolják, így kénytelen Jack-hez költözni. Ali, aki a főszereplő lányunk, nem adja fel, és végül beveszik táncosnak. Ám kap egy utálkozót, akinek hála végül megmutathatja énektudását, és kap egy külön műsort.
Szerelmi szálak bonyolódnak, főszereplőnkre hatalmas siker vár, és még sok más.
Véleményem szerint, még ha ez a kis leírás nem is győzött meg, érdemes megnézni...
A dalok:
Valami hihetetlenül gyönyörű hangja van Christina-nak, és ebben a számban ezt szépen meg is mutatja, hiszen van olyan rész benne, ahol Acapellában énekel.
10/10 !
Oké, szerintem természetes, hogy Cher-nek ott van a hangja, és ebben sem volt máshogy.
Welcome to Burlesque.
Kicsit lassabb, tangósabb, elég jó.
10/9 !
A következő számot Christina énekli, és ennél a számnál derül ki, hogy milyen hangja is van. Meghatározó szám!
Tough Lover.
Én egyszerűen imádom!
10/10 !
Én egyszerűen imádom!
10/10 !
A következő szám ismét Xtináé.
But I am a good girl.
Próbálja beadni, hogy ő igazából egy jó lány, pedig ezt még ő sem hiszi el. Álszent, vagy kis huncut. Ki maga dönti el.
10/9 !
Ismét XTina!
Guy What Takes His Time.
Bevallom őszintén, ez a szám először annyira nem fogott meg, nem tudom miért. Kicsit lassú, nyugodt, de mégis szenvedélyes.
10/8 !
A következő az egyik kedvencem!
XTina megcsillogtatja ének és tánctudását is.
Express.
Túlfűtött dal, de én egyszerűen oda-meg vissza vagyok érte, és akárhányszor meghallom, alig bírom visszafogni magam, rögtön táncolni akarok!
10/11 !
10/11 !
You haven't seen the last of me.
Annyira ez a szám sem fogott meg, de a legjobb barátnőm ezt hallgatta, amikor kiborult a barátja miatt, szóval ez is egy jó szám. (Mint úgy az összes)
10/8 !
És elérkeztünk az abszólút kedvenc leggyönyörűbb számhoz.
Christina hangja a szívemig hatol, minden érzését beleadja. Egyszerűen gyönyörű.
Bound to you.
10/12 !
Felpörögtünk.
Show me how you Burlesque.
Ismét egy meghatározó dal, hiszen ezt Jack írta.
Ismét táncolhatnékom lesz, és ez plusz pont!
10/9,5 !
Felpörögtünk.Ismét.
The Beautiful People.
Másik kedvenc.
Imádom! Pörgös, táncolhatnékom lesz rá, isten szám.
10/10 !
Az egész filmet imádtam, tetszett a szereplő gárda is, ugyanis imádom Christina-t, tisztelem Cher-t, és a Jack-et játszó színész, az egyik kedvenc filmemben az egyik főszereplő, és már akkor belopta magát a szívembe, így kellemes volt újra viszont látni a filmvásznon.
Az egész film ha nagyon szigorúan vesszük, 10/9,5 de mivel jó kedvemben vagyok, legyen 10/10!
Érdemes megnézni!
Érdemes megnézni!
xoxo<3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése